Az alapok
Ahhoz, hogy a lóval való munka során sikereket érjünk el, számos feltételnek kell egyszerre teljesülnie. A feltételek külön-külön való megléte, még nem biztosítékai a sikernek. Fontos például a megfelelő erőnlét, a ló adottságai (tehetsége), a megfelelő tornáztatottság, hogy a ló elfogadja a szár- és lábszársegítségeket, hogy engedjen a zabla nyomására. Ez utóbbiak alapfeladatok, amelyeket először külön-külön tanítunk meg, és amiknek később összességükben kell együttműködniük.

Oldalirányú (laterális) és függőleges (vertikális) hajlítások
A hajlítás a kiképzés egyik alapeleme. Nem csak a ló tornáztatására, vagy ívek lovaglására szolgál, hanem főleg a ló feletti kontroll megszerzésére. A lovat sokkal könnyebb egy köríven kontroll alatt tartani, mint egyenes vonalon. Csak akkor beszélhetünk valódi hajlításról, ha a ló egész teste meg van hajlítva (felülnézetből egy kiflire hasonlít), tehát nem elég, ha csak a fejét a megfelelő irányba húzzuk.
Az oldalirányú hajlítást a következő képen érhetjük el: gyakoroljunk impulzusszerűen - engedő-húzó mozdulatokkal - nyomást a ló szájára, hogy engedjen a fejével oldalra. Ezzel a ló nyakát a megfelelő helyzetbe állítjuk. A lábak segítségével a nyak ívét követnie kell a vállnak, majd a csípőnek is. (Belső láb a hevederen, külső a heveder mögött.) Körön való lovaglás során a hajlítás mértékét a kör íve határozza meg.
Az oldalirányú hajlítás az első lépés a függőleges irányú hajlításhoz a tarkóban való engedéshez. A ló csak akkor fog a zabla nyomásának az orrával le és hátra engedni, ha már megtanulta a szárat oldalirányba követni. Az oldalirányba való engedés az első lépés a ló szájának kiképezése felé, a lábszársegítségekkel együtt, pedig az összeszedettség elérése felé.
Mivel ez képezi a további idomítások alapját is, ezért erre különös figyelmet kell fordítani. Fontos, hogy ne elégedjünk meg részeredményekkel, mert egy bizonytalan alapra nem lehet építeni. Ha a lovat következetesen íveken (körökön) lovagoljuk, akkor a mellett, hogy tornáztatottá válik, megtanulja elfogadni a szársegítségeket is. Ha az oldalirányú hajlításokat megfelelőképpen végeztük, akkor ennek eredménye képen a függőleges ellenőrzésünk is jól fog működni.

A ló szájának kiképezése
A lovas számára a lóhoz való kulcs a ló szája. A száron keresztül a ló szája és a lovas keze között fontos kommunikációs kapcsolat van. Hogy a ló szája milyen -puha, vagy kemény - az rendszerint a lovas kezétől függ. Ezért a száj kiképzésére türelmesen nagyon sok időt kell szánni.
Ha a ló már megtanult oldalirányba engedni, akkor a száj kiképzését a függőleges irányú hajlítással tovább lehet finomítani. Miközben ezt követeljük, a lónak az alsó állkapcsával (hátrafele) engednie kell. A ló tarkója ezáltal meghajlik és kicsit lejjebb kerül, a nyak előre-lefele nyújtódik. A western lónál a feligazítottság nem kívánatos. A lónak el kell fogadni a zablát, ami azt jelenti, hogy a zabla nyomására, azonnal készségesen engednie kell. Az ilyen lóra mondhatjuk azt, hogy puha szájú, ami nem egyenlő az érzékeny szájúval! Az érzékeny szájú ló nem fogadja el a zablát, hanem épp ellenkezőleg, a zabla nyomásától - fejének felvetésével, csapkodásával, ?stb. - menekül.
A kiképzés elején minden ló némiképp kemény szájú, vagyis húzás (=húzás-engedés) során legalább egyszer-kétszer ahelyett, hogy engedne, ellen fog tartani. Ekkor szükségszerű, hogy addig tartsunk ki kezünkkel, míg a ló nem enged. Fontos azonban, hogy a ló engedésére azonnal reagáljunk, a szárak lassú, a ló szája irányába történő utána engedésével. Normális estben a ló gyorsan megtanul a zablának engedni, pláne ha ellenkező esetben már "megízlelte" a lovas kezét. Ahhoz, hogy a ló tisztelje a zablát, óhatatlan tehát, hogy a lovas olykor erősebben is "bele kell nyúljon a ló szájába".
Sokan azt gondolják, hogy ahhoz, hogy a ló puha szájú maradjon soha sem szabad keményebben megfogni. A lovak többsége viszont olyan, hogy csak akkor engednek, ha már megízlelték a lovas kézét. Csak azzal a lóval lehet eredményesen dolgozni, amely azonnal és készségesen enged a zablának, ezért a kiképzés során erre végig figyelmet kell fordítani.

Szár- és lábszársegítségek
A szár a ló irányításának, kontroll alatt tartásának, a vele való kommunikációnak egyik eszköze. A lábszársegítségeket elsősorban az összeszedettség eléréséhez, a gyorsításhoz és az irányváltoztatásokhoz használjuk.
A gyorsítás alkalmával, ha a ló nem tanulta meg segítségként értelmezni a lábszárak nyomását, hanem hatásukra elfut, akkor vagy fél, vagy bizonytalan. Ez például akkor történik meg, ha a lovas túl durván adja a segítségeket, és ezzel feleslegesen megijeszti a lovat, vagy ha a lovas ülése bizonytalan és a lábával kapaszkodik.
Akkor mondhatjuk, hogy egy ló elfogadja a lábszársegítségeket, ha az egy oldalon ható lábszár nyomása elől oldalra kitér, vagy más segítségekkel együtt is megfelelően reagál rá. (pl. vágtába való beugratásnál) Kétoldali -egyszerre ható - lábszársegítségekre elindul, vagy gyorsít, vagy hátralép. Tehát a lónak a lábszárak nyomását ugyan olyan jelzésként - kommunikációs eszközként - kell értelmeznie, mint a szárak húzását, a hangot, vagy a testsúlysegítségeket. Hasonló ez a gázpedálhoz: ha a lovas a lóhoz szorítja a lábszárait, akkor a lónak a nyomás erősségéhez mérten kell gyorsítania. Ha a lábszárak lassan eltávolodnak a lótól, az állatnak is lassan lassítania kell - szársegítség nélkül is.
A lábszár- és szársegítségek elengedhetetlenül szükségesek az összeszedettség eléréséhez. Ha a lovas lábszáraival előre hajt, kezeivel kitartja a szárakat, akkor "zablára lovagolja" a lovat. A ló ekkor ellentétes segítségadásokkal szembesül. Ha viszont már megtanult megfelelően reagálni mindkét segítségre, akkor egyrészt enged a zablának és kitér előle, vagyis tarkóban enged, másrészt a lábszárak előre hajtó hatására hátulról maga alá lép. Ennek következtében "összetolódik".

Az összeszedettség
Sokan azt hiszik, hogy a western lovaglásban az összeszedettség nem szükséges. Ez nem igaz. Az összeszedettség nem csak a lókímélő lovagláshoz szükséges, hanem bizonyos manőverek végrehajtásához is. Az összeszedett tartás a hátsó lábak aktívabb munkáját és a rájuk való - minél nagyobb - testsúlyáthelyezést eredményezi. Természetes helyzetben a ló súlyának 2/3-át az elején hordozza. Az összeszedettség célja az, hogy megtanítsa a lovat arra, hogy saját - és lovasa súlyának minél nagyobb részét az erősebb, hátsó részén vigye.
Nagy hiba, ha az összeszedettséget nem az előrehajtó segítségekkel, hanem a szárak húzásával akarjuk elérni, mert így csak eltompítjuk a lovat, de soha sem fogjuk a helyes összeszedettséget megvalósítani. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a szárakkal csak annyit lehet ellentartani, amennyire a lábszárak előre hajtanak. Ekkor a ló lendületes, előrefele irányuló mozgásban maradva tarkóban enged, a hátuljával jól maga alálép, és súlyát egyre inkább a hátulján hordozza.

Forrás: Lovasok.hu